Marketing ismeretek

mi a marketing és a marketing folyamatának hét lépése

Előszó

Kevés fontosabb lépés van a demokrácia és a működő piacgazdaság kiépülésének útvesztőin Kelet- és Közép Európában, mint a magán, nonprofit és nem-kormányzati szervezetek 1980-as és korai 1990-es újjászületése ill. megalakulása. Ilyen szervezetek működnek az élet szinte minden területén: egészségügy, kisgyermekkori oktatás, idősgondozás, környezetvédelem, emberi jogok, szellemi és fizikai fogyatékosok segítése - egy folyamatosan növekvő és folyton mozgásban lévő civil társadalmat alkotva ezáltal.

Minden növekedés és mozgás ellenére, a kelet- és közép-európai nonprofit szektor még mindig nagyon törékeny virágszál, melyet csak részben támogat a közvélemény és a kormányzati politika, nem is beszélve a gyakran korlátozó jellegű adóról és egyéb jogszabályokról. Sőt, mi több, e szektor mind a működési tapasztalatoknak, mind az ezt segítő tréningeknek szűkében volt.

E probléma áthidalása érdekében indította el a '90-es évek elején a Johns Hopkins Politikai Tudományok Intézete "Harmadik Szektor Projekt" elnevezésű tréningprogramját, melynek célja egy széles nonprofit vezető-réteg kinevelése a térség hét országában (Magyarországon, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában és Oroszországban). Ezt követően a Projekt elindított egy Trénerképző Programot, mely eredményeként megalakult egy 56 trénerből és 7 helyi szervezetből álló hálózat, melyek magas színvonalú tréningeket nyújtanak a térségben lévő nonprofit menedzsereknek.

A kézikönyv-sorozat - melynek ez a könyv is része - azért készült, hogy segítse mind a kialakult HOPKINS NONPROFIT TRÉNING HÁLÓZAT trénereit, mind más trénereket munkájukban. E sorozat célja, hogy a nonprofit menedzsment kulcsterületein Kelet- és Közép- Európára alkalmazott módon könnyen érthető információt és segítséget nyújtson.

E könyv, Michal Bucko és Lori Gerstley műve, egy olyan területet tekint át, melyet a civil szervezetek gyakran elhanyagolnak -- a tevékenységeik marketingjét. A marketing a for-profit cégek egyik kulcsterülete. Ám ugyanúgy a non-profitoké is - világít rá Bucko és Gersley. E kézikönyv elmagyarázza, hogy a „marketing” nélkülözhetetlen az értékek cseréjéhez. A nonprofit szervezetek pedig igen sok különböző értéket termelnek - nemcsak szolgáltatásaikat és termékeiket, hanem életünk színvonalának emelését célzó ötleteket, gondolatokat, újításokat is. Azonban nekik is el kell érniük, hogy azok az emberek és szervezetek, akik értékelnék és akiknek szüksége van az általuk termelt javakra, tudjanak is róluk. Tehát a nonprofit szervezeteknek, ugyanúgy, mint üzleti kollégáiknak, „piacra kell bocsátaniuk” termékeiket. A folyamat sok területet ölel fel a célcsoportok meghatározásától a piackutatáson keresztül egészen annak megtervezéséig, hogyan érjük utol az általunk megcélzott közönséget. Sok tekintetben hasonlít egymáshoz a nonprofit és az üzleti marketing, ám vannak fontos különbségek is, melyek a nonprofit szerveztetek jellegéből, küldetéséből, céljaiból, az általuk közvetített értékekből, s mindezek alapján tevékenységükből adódnak. Nagyon fontos tehát, hogy a nonprofit szervezetek is megtanulják az küldetésüket és szolgáltatásaikat jobban „eladni”, s mindehhez e könyv alapos segítséget nyújthat.

Reméljük, hogy ez a könyv - mint a sorozat egyéb kötetei is - hasznos segítséget nyújt Közép- és Kelet- Európa és más térségek nonprofit menedzsereinek és segít elkötelezettségüket és elveiket kézzelfogható eredményekké alakítani, melyből nyerhetnek mindazok, akiket szervezetük szolgál. Hosszútávon pedig reméljük, e könyvek és a trénerhálózat nem csupán a nonprofit szektort erősítik, hanem még tágabb körben a civil társadalmat és a demokráciát is.

Köszönjük a Nyitott Társadalom Intézetnek (OSI) támogatását, mely lehetővé tette e sorozat megjelentetését, és köszönetet mondunk ezúton mindazon támogatóknak, akiket a könyv hátulján felsorolunk, s akik a teljes Johns Hopkins Harmadik Szektor Projektjének megvalósulását segítették. Hálás vagyok még aki a Harmadik Szektor Projekt menedzserének, Carol Dugannak, kelet- és közép-európai helyi képviselőnknek, Donald Robinsonnak, és e sorozat szerkesztőjének Mary Grossmannak, akik nélkül e sorozat soha nem valósulhatott volna meg.

Lester M. Salamon
Igazgató
Johns Hopkins Politikai Tudományok Intézete
Baltimore, Maryland, USA.