Marketing ismeretek
mi a marketing és a marketing folyamatának hét lépése
Bevezetés
E könyvet a nonprofit szervezetek (NPSZ-ek) mindazon vezetőinek, kuratóriumi tagjainak és munkatársainak készítettük, akik szeretnének többet tudni a marketing menedzsmentről és a marketing folyamatáról. Könyvünk célja, hogy segítsen egy olyan keretet meghatározni, melyben a nonprofit menedzserek marketing feladatokat tudnak feltárni és stratégiákat meghatározni a szervezet fejlődése érdekében.
A kelet és közép-európai NPSZ-ek vezetőinek a marketing még mindig egy új, alig használt fogalom. Némely országban még mindig úgy tekintenek a marketingre, mint egy kifejezetten profitorientált cégek által használható eszközre. Folytatva ezt a gondolatmenetet, azon nonprofit szerveződéseket, melyek használják a marketinget tevékenységeik sikere érdekében, a többi NPSZ sokszor nem is tekinti nonprofitnak. A térség országaiban az emberek sokszor félreértik magának a „marketing” szónak a jelentését, és azt hiszik, hogy az „negatív értékeket és arculatot” alakít ki szervezetüknek.
A valóságban azonban szinte minden NPSZ használ marketing eszközöket a mindennapi munkája folyamán. A szervezet nem ismeri fel, hogy amit csinál, beleillik a marketing elméletbe, mivel nem ismeri a marketing szó jelentését. A portástól, aki minden nap felveszi a telefonokat a fejlesztő és a szervezetet a média felé képviselő kuratóriumi tagokig, akik esetleg még érdekképviseleti tevékenységet is folytatnak vagy új támogatókat keresnek szervezetüknek, mindenki végez marketing tevékenységet is a szervezetben.
Célunk ezzel a kézikönyvvel, hogy tágítsa a marketing lényegének megértését és ismeretét az NPSZ-ek körében, hogy ezáltal is sikeresebb stratégiákat tudjanak kidolgozni küldetésük elérése érdekében. Ahogy a kelet- és közép-európai országok változnak és egyre inkább piacorientált cégek jönnek létre, az NPSZ-eknek is szükségük lesz a marketingre, ha továbbra is fejlődni és virágzani szeretnének. Azon szervezetek és vezetők, akik nem hisznek a marketing szervezetirányításba történő integrációjában, nehéz időknek néznek elébe küldetésük teljesítésekor, sőt a túlélésük alapjában véve meg fog kérdőjeleződni.
tartalom
· Előszó
· Bevezetés
· Mi is a marketing?
· A marketing folyamat
· 1. LÉPÉS: Határozzuk meg, stratégiai tervünk mely része kamatoztatná a marketinget!
· 2. LÉPÉS: Tűzzünk ki marketing célokat!
· 3. LÉPÉS: Pozícionáljuk szervezetünket!
· 4. LÉPÉS: Határozzuk meg a marketing eszközeinket
· 5. LÉPÉS: Alakítsuk ki marketing tervünket
· 6. LÉPÉS: Tervezzük meg a marketing-kommunikációs kampányunkat
· 7. LÉPÉS: Értékeljük az eredményeinket és a folyamatot, amelyen átestünk
· Utószó
lásd még
© 2007 infodoboz.com | Designed by Free CSS Templates | Bejelentkezés